A hamburger grillezett, fűszeres marhahúsmassza, lapos, enyhén pogácsa formájú a mi fasírtunkhoz hasonló ételféleség, amelyet zsemle formájú péksüteménybe helyeznek. A gyorséttermek jellegzetes kínálata. Sokan az Amerikai Egyesült Államokhoz kötik a hamburger feltalálását, azonban valójában igen hosszú utat járt be, és három kontinens, Ázsia, Európa és Amerika is szerepet játszott a létrejöttében.

Az orosz nép körében a középkorban a tatárok terjesztették el a nyers, felvagdalt, fűszerezett hús (ma tatárbifsztek) fogyasztását, amely később a német kereskedővárosokba is eljutott, majd egész Európában szétterjedt. Az alapjának másik feléül szolgáló szendvicset John Montagu, Sandwich grófja találta fel, aki kenyerek közé tett húst. Ennek speciális változata lett népszerű Németországban és Ausztriában, ahol zsemléket használtak erre a célra. A 19. században aztán a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba az étel. Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el. New York városában már a század közepe után elkezdték felszolgálni hamburg steaknek nevezett ételt, vagyis a szintén Hamburgból érkező darált húst, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel. A marhatenyésztés folyamatos növekedése miatt a hús ára egyre csökkent, és a századfordulóra széles rétegek számára elérhetővé vált.

A vásárok, ünnepségek közkedvelt étele lett, azonban csak egy helyben állva lehetett fogyasztani, míg a vendégek szívesebben használták volna az időt nézelődésre. Ezt felismerte az egyik árus is (akinek a neve máig nem tisztázott), aki lapítani kezdte a húsgolyókat, és zsemlébe rakta őket. Az új étel népszerűsége különösen a nagy gazdasági világválság idején növekedett meg, mivel csupán öt centbe került. A harmincas években jelent meg rá a hamburger steak elnevezés. Ekkorra tehető a később világméretűvé vált üzletlánc, a McDonald’s megalapítása. Ők kezdetben hot dogokat árultak, ám hamar felismerték, hogy bevételük legnagyobb része a hamburgerekből származik, így végül 1955-ben megnyitották éttermüket Chicagóban.

A „burger” változat később általánosabb jelentést nyert és már nem kizárólag marhahús-pogácsával készített szendvicsekre használják, például a fish burger, turkey burger, veggie burger halas, pulykahúsból készült, ill. vegetáriánus szendvicset jelent. A burger változat, előfordul cégnevekben (például Burger King) és szóösszetételekben is (például Cheeseburger, utalással a sajtra).

(forrás: wikipedia)

…és itt is van az aktuális hamburger választékunk: